Hova teregessük a pelusokat?

Akármilyen csodakészletet építünk is ki, azt nem ússzuk meg, hogy hetente 2-3 alkalommal ne kelljen mosnunk. Az pedig viszonylag ritka, hogy valakinek külön mosó- és teregtőszobája legyen – jobb esetben is a kert vagy az erkély szolgál ilyen célokra. Van azonban néhány ötlet, ami segíthet egy kicsit jobban kihasználni a teret.

  1. Az emeletes ruhaszárító – a nagy helykihasználó

A pelenka teregetés jolly joker terméke az emeletes szárító, abból is leginkább a 4 emeletes, mivel a pelenkák és a betétek nem igényelnek nagy közt, vagy magasról való lógatást. Egy emeletre még szellősen teregetve is 28 külső fér el, betétekből ennél is több (mérettől függően akár 50 is), tetrákból 12. Ez még a három emeletes verzióban is komoly teregetési kapacitás. (Babaruhákhoz is remek módszer egyébként.)

Ráadásul ezek általában variálhatóak, vagyis ha olyasmit mosunk (például Apa ingeit, vagy Anya egyberuháit, netán a hurcikendőt), ami vállfás, de legalábbis  lógatós szárítást igényel, a teregető egyik felén még az is elfér.

2. A csíptetős szárító – a betétek barátja

A csíptetős szárító, vagy más néven zokniteregető akkor is jól jön, ha csak egy sima szárító pelenka kapacitását pressa-hanging-dryer-with-clothes-clips-assorted-colors__0106889_PE256270_S4szeretnénk megnövelni. Remekül fel lehet ugyanis csíptetni rá a betéteket (legalább 16 db-ot), amelyek így a teregető oldalán foglalnak csak el egy kis helyet. Sok helyen kapható, a képen látható, háromféle színben kapható termék IKEA darab.

3. Az akasztható szárító – ha már csak az ajtón van hely

Igazán pici lakásokban jön jól az ajtóra vagy radiátorra akasztható instant teregető, amely kis helyen tárolható, és viszonylag nagy felületet ad. A prefoldok, tetrák teregetésére különösen alkalmas, nyáron akár az erkélyrácsra is kibiggyeszthető (akár kifelé fordítva is, hogy ne foglaljon el plusz helyet az erkélyből – minden centit ki kell használni!).

Ebből is többféle létezik, ha csak ajtóra szeretnénk akasztani, akár több emeleteset is találhatunk.

4. A klasszikus, fa pelenkaszárító

Ha még megvan a régi pelenkaszárító otthon, érdemes előkapni és leporolni, nem véletlenül hívták így, a tetrákhoz, törcsikhez, prefoldokhoz pont jó magasságú, de természetesen a betétek, külsők is jól elférnek rajta. Nagy előnye az első pontban említett  szárítóhoz hasonlóan, hogy vertikálisan használja ki a teret, így nem sokat vesz el a lakás alapterületéből.

Ha már kidobta a család, akkor sincs baj, ugyanis ez a fajta szárító még mindig kapható a boltokban, legutóbbi keresésemkor még online is rendelhető volt, szóval aki nosztalgiázni szeretne, annak csak pár kattintás…

Nálunk ezek a praktikák váltak be – közben elkészült a mai pelusmosásom, szóval megyek is a gyakorlatban alkalmazni a fent  leírtakat; a kommentekben pedig írjátok meg, nektek vannak-e még trükkjeitek a pelusok teregetéséhez 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *