Egy jól kialakított mosipelus készletet szívesen nézeget az ember, és jó érzés, ha praktikus tárolót találunk hozzá. Ebben a bejegyzésben két viszonylag könnyen megvalósítható tárolási módszert mutatok be.
- Nyitott dobozok – IKEA SVIRA
Amikor a baba szobarészét rendezgettük, tudtuk, hogy viszonylag kis helyen kell megoldanunk a tárolást, így egy keskeny, egyajtós ruhásszekrényt és a pelenkázó fiókjait, polcát próbáltuk a legpraktikusabban kialakítani. Ehhez nekem nagy segítség volt a 3 db-os IKEA SVIRA dobozszett. A nagyobb, több részre osztott dobozban tartom a plusz betéteket, kakifogókat (amik nálam kimosott popsitörlők), a boosternek használt anyagokat (törölközők, stb.) és a babaápolás apróbb kellékeit. Ez a doboz pont befér a szekrény polcára, és a fülénél fogva kényelmesen kihúzható.A keskeny, hosszú dobozokba (amelyekből 2 van a készletben) pedig az összekészített pelusokat teszem. Úgy csinálom, hogy mosás után bekészítek mindent, amit be tudok, és az így elkészült dobozokat beteszem a pelenkázó szekrény polcos részére; 3-4 pelust pedig (ami a napi kezdőadag), kiteszek a pelenkázóra.
Csak referenciaként: ennyi pelus fér el egy-egy dobozban, ha nem nyomom őket nagyon össze.
A pelenkázóra kikészített dobozt belül két, újrahasznosított papírdobozzal ketté osztottam, így a pelenkák mellett ebben elférnek a baba egyéb holmijai is (itt tartottuk a köldökcsonk ápolásához használt dolgokat, most pedig itt tároljuk a természetes anyagokból készült babaolajat, a D-vitamint, egy játékot, amivel pelenkázás közben, a popsiszellőztetés alatt lehet játszani, stb.
Szívemnek igen kedves kép 🙂 Az első teljesen mosis nap előtti bekészítésem. A doboz elejében még ott voltak az eldobhatók, de használni már nem kellett őket.
Ebben a megoldásban azt szeretem, hogy nem nyomorgatom a pelenkákat, kényelmesen elférnek, de nem is állnak annyira lazán, hogy összeboruljon a készletem. Ha nincs a közelben IKEA, ez a tárolás bármilyen más, keskeny, hosszúkás dobozzal kivitelezhető, akár néhány cipősdoboz is megfelel erre a célra.
- Polcos tárolás – IKEA GNEDBY (volt BENNO)
A másik, szerintem kifejezetten pelenkákhoz kitalált megoldás az IKEA CD tároló tornya, ammi jelenleg GNEDBY néven található meg a könyvespolc választékban. A mélysége pont megfelelő, kényelmesen elférnek rajta a pelenkák bekészítve, egymásra fektetve, és a polcokkal jól osztható, hogy a napi adag egy halomban legyen. Ez inkább hardcore pelusrajongóknak jó, mert rengeteg pelenka fér el rajta, vagy az alsó polcokra tehetünk dobozokat (a legkisebb, négyzetes SKUBB doboz pont befér), amiben minden más babás dolgot tárolhatunk pluszban.
Ez a szekrény 4 színben (fekete, fehér, barna kőris és nyír) színben elérhető, így viszonylag jól illeszthető a babaszoba többi bútorához. Később pedig, ha vannak Billy könyvespolcaink, akár a nappali bútorai közé is integrálható.